Emlékezet, Kultúra, Örökség

Teleki Téri Mesék

A projektről

Az utolsó józsefvárosi lakásimaház a Teleki tér 22.-ben túlélte az elmúlt 100 év megpróbáltatásait, és ma is várja a látogatókat. Az új nemzedék utánaeredt az imaház történetének. Sok órányi anyagot vettünk fel az imaházat “ránk hagyó” Juci bácsival és a gyülekezet többi tagjával a stiebelről, a környékről, a VIII. kerületről. A nagy mennyiségű felvett anyagból egy dokumentumfilm trilógiát készítünk, melynek átfogó címe “Teleki téri mesék”. Több száz óra, páratlan értékű dokumentumanyag áll rendelkezésünkre. Az első rész az imaház egykori lelkéről, Gláser Jakabról, Juci bácsinkról szól. A második rész “Teleki téri mesék”, az egykori és mai közösségről, a környék zsidó történetéről. A harmadik rész munkacíme “Ennél zöldebb csak tavasszal lesz”: elsősorban az 1940-es éveket, a VIII. kerület 1944-es eseményeit dolgozza fel.

Miért fontos?

A Juci bácsi című rész még csak egy ember életére és az imaház közösségére koncentrált, a következő, a Teleki téri mesék már tágabb perspektívával a VIII. kerületi zsidóság életét is bemutatta. A korábbi két filmhez képest az “Ennél zöldebb csak tavasszal lesz” részben még jobban kinyílik a történelmi perspektíva, az első film egy intim közegből indult, a trilógia befejező részével pedig megérkezünk a nagybetűs történelemhez. Férfiak és nők lépnek elő az árnyékból, ahova az írott történelem zárta őket, hogy elmeséljék a leszármazottaiknak elképesztő túlélési történeteiket. A riportokból, szituációkból, vallomásokból egy egészen ismeretlen, mára elsüllyedt és eltűnt világ bontakozik ki.

Miben különleges?

Az imaház és a környék története különleges szerepet tölt be a budapesti zsidóság történetében, mivel a város valaha volt, mára elfeledett másik zsidó negyedének életébe enged visszapillantást. A Teleki téri piacon és környékén pezsgő zsidó élet és komoly kóser infrastruktúra működött, aminek utolsó, máig megmaradt, működő hírmondója az imaház. Az imaház és idős tagjai történetének rögzítése és átadása teszi lehetővé, hogy betekintést nyerjünk Budapest egy mára elfeledett arcába. A filmek különlegessége, hogy egyszerűen az emlékeiket felelevenítő embereket mutatja be, amennyiben lehetséges, azokon a tényleges helyszíneken, melyek visszaidézik ezeket az emlékeket. Nem a mindennapi életet filmezzük, hanem egy megkonstruált, lényegében színpadias helyzetbe rendeződik el interjúztató és mesélő. Azért beszélnek, mert valaki érdeklődik. Azért hallgattak korábban, mert azt hitték, hogy senkit nem érdekel a történetük, ettől lesznek a képek ezekben a szituációkban igazán intenzívek. Mindezt a folyamatot 15 éven át, 2003 óta rögzítettük.