Dzsi-Dzsu

A projektről

A Dzsi-Dzsu projekt valójában egy interkulturális program, melynek célja, hogy valódi interakciót kezdeményezzen a budapesti zsidó közösség és a kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű roma közösségek között. A program egy rendhagyó közösségi élményen keresztül biztosít lehetőséget a résztvevőknek látókörük szélesítésére. A program egyik célcsoportja a budapesti zsidó közösségben aktív szervezetek munkatársai, önkéntesi, résztvevői. A másik pedig az Adománytaxi partnerhálózatából kikerülő hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő rászoruló roma családok. A programban már részt vett: Centropa Alapítvány, Haver Alapítvány, JCC-Bálint Ház, Izraeli Kulturális Intézet, Hanoar Hatzioni, Hashomer Hacair, Tikkun Olam, Maccabi, Szim Salom,Mózes Ház, Talmud NOW) A projekt során támogatott kistelepülések: Mizserfa, Nógrádszakál, Rimóc, Rakaca, Fulókércs, Bátonyterenye, Mátraverebély, Szepsi (Szlovákia) Bódvalenke, Tornanádaska, Zabar, Cered, Gilvánfa, Alsószentmárton)

Miért fontos?

Miért fontos?

A budapesti zsidóság sokszínű és pezsgő közösséget épített fel a rendszerváltás óta, rengeteg az oktatással, kultúrával, vallással foglalkozó szervezet, melyek többsége az elfogadást, a sokszínűséget, a tanulást vagy a párbeszédet alapértékeinek tekinti, azonban a szervezetek többsége programjai során viszonylag homogén közegben mozog. A társadalmi problémákra érzékeny és azokra reflektáló közösségeknek kiemelten fontos, hogy ne csak elméleti, de személyes tapasztalaton alapuló rálátásuk is legyen olyan témákról, melyek kapcsán véleményformáló erővel bírnak, úgyis mint a kirekesztés, rasszizmus vagy éppen oktatási-kulturális kérdések. A program a visszajelzések szerint nem csak csapatépítőként funkcionált jól a szervezetek számára, de személyesen is sokat adott a résztvevőknek. Olyan, nem megszokott tevékenységekben vehettek részt, melyek szélesebb látókört adtak nekik, több résztvevő pedig aktív adományozóvá vagy akár állandó önkéntessé is vált a közösségből.

Miben különleges?

Miben különleges?

Igazodva a szervezet missziójához, ebben a projektben is az adományozói munkával párhuzamosan különböző hátterű embereket igyekszünk összekötni. A közösségi napok elemei és menete ugyanaz, mint más, egyéb közösségi napok során. Ha a projekt célkitűzéseit nézzük, sok más interkulturális programmal ellentétben talán a megvalósítás módszere különbözik. Az Adománytaxi esetében a résztvevőknek valóban ki kell venniük a részüket a sikeres program érdekében, fizikailag és mentálisan egyaránt. Sok interkulturális program látott már napvilágot a zsidó közösségben, de legtöbbjük nem komoly fizikai mobilitással, amely elengedhetetlen egy másik közösség valódi megértése szempontjából. Projektünk talán legizgalmasabb eleme, hogy a budapesti közegben jártas zsidó közösség tagjai valóban számukra ismeretlen helyekre utazhatnak és testközelből tapasztalhatják meg azt, amivel kapcsolatban sokszor véleményformáló erővel bírnak.

Hasonló projektek

Ez a weboldal cookie-kat használ a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében.