Közösségi Mozaik

45 projekt 24 zsidó közösségi civil szervezet és új kezdeményezés megvalósításában. Az alábbi felületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk az utóbbi években megvalósult nagy hatású, innovatív vagy éppen hiánypótló projekteket a zsidó közösségből. A JDC Mozaik Zsidó Közösségi Hub programjaként elsődleges fókuszunk azokon a szervezeteken volt, amelyekkel a Mozaik Hub tagjaiként lehetőségünk volt vagy van közelről is együtt dolgozni, valamint olyan projekteken, melyeket a JDC Magyarország projektpályázati támogatásban részesített az utóbbi 6 évben. A zsidó közösségben természetesen ennél sokkal több minden izgalmas és értékes dolog valósult meg az utóbbi években, az itt látható gyűjtés nem minden szereplőre kiterjedő és messze nem teljesen átfogó. A projektek sorrendje időrendi, a legfrissebbektől visszafelé haladva. 

Az összegyűjtött projektek a közösség élet szempontjából releváns területek és témák széles skáláját ölelik fel. A fiataloktól kezdve a hagyományon át, a kultúrától a művészeten keresztül a szociális ügyekig és tovább. Tovább, hiszen számos szakember, aktivista és immáron szervezet is, amely, bár a közösséghez szorosan kapcsolódva működik, célközönsége és tevékenységei messze túlmutatnak a zsidó közösségen. Amikor Tikkun Olamról, vagyis a világ jobbításáról beszélünk, ezekre a szervezetekre és kezdeményezésekre is gondolhatunk. És egyben olyan elhivatott közösségi tagokra is, akik a körülöttünk lévő közösségek és a teljes magyar társadalom kihívásaira igyekeznek választ adni, legyen szó oktatásról, szegénységről, szociális ügyekről vagy éppen fogyatékkal élőkről és esélyegyenlőségről. A gyűjtésünkben található projektek közül több is ezekhez a témákhoz kapcsolódik. Kiemelésüket azért tartottuk fontosnak, mert modell értékűek lehetnek mind a közösség, mind pedig a teljes magyar társadalom számára.

Válassz kategóriá(ka)t
Szervezet / kezdeményezés